Mi magyarok, nem beszélünk jól nyelveket. Jó, persze, mihez képest… De azért az én elvárásaimat szépen alulmúljuk. Nem egy embert ismerek, aki nem beszél angolul, és szinte büszke is rá. Na, ezt nagyon utálom. Ha egy amerikai csinálja ezt, az sem szép. De azért nekik van egy fél kontinensük, mint ország, és sok százmillió ember, akik így vagy úgy, de beszélik az anyanyelvét. Azért ez talán picit más kategória…
Persze az oktatási rendszerünk hibája is lehet, nem valami szórakoztató benne többek között a nyelvtanulás sem. Magoljál nyelvtant, mert az fontos. Külföldieket meghívni, filmeket nézni, angol irodalmat eredetiben (vagy legfeljebb egyszerűsítve) olvasni!? Na azt nem… De tudd helyesen a past perfect continous tense-t függőbeszédbe tenni! Gyakran hasznos, persze. Évente egyszer, ha használom ezt az igeidőt, és akkor sem függőbeszédben…
Pedig az angol egy tökjó nyelv. Rengeteg új lehetőséget, kitűnő információforrást nyit meg. Észbontóan hasznos. És bár régebben azt hittem, hogy például a költészetre tökéletesen alkalmatlan, kiderült, hogy csak én voltam az. Minél többet tudok róla, annál jobban szeretem a hangzását, annál ügyesebbnek tartom a szófordulatait. Néha angolul kifejezni valamit annyira természetes, míg magyarul nagyon körülményes. Persze előfordul az ellenkezője is.
