Képzelj egy világot. Na, ezt most hagyd abba, mert még nem mondtam el, hogy milyet. Csak készülj fel, hogy később el kell majd képzelned egy világot. Ebben a világban mindenki értelmi fogyatékos. Számodra alapvető dolgokat sem képesek elvégezni az emberek. Még egy egyszerű összeadást is negyed órán keresztül kell nekik elmagyaráznod. Melletted a buszon kibambulnak az ablakon, és egy alkalmas pillanatban mély áhítattal megnyalják az ablaküveget, megnézve, vajon milyen érzés. És végülis egész jó, ezért lehet tovább csinálni. A férfiak csak arról tudnak beszélgetni, hogy milyen színű üveggolyókat gurítva milyen élményeik voltak. Milyen mókás hangot ad ki a nagy golyó, ha kicsivel koccan. Egy tagbaszakadt, marcona külsejű azzal kérkedik, hogy ő tudja a legmesszebbre gurítani a nagy golyót. A nők pedig vihognak. Vihognak azon, hogy a férfiak milyen bolondságokról beszélnek (nem értik), meg persze egymás hülye arckifejezésén. Erről az utóbbiról nem tehetnek, a fogyatékukhoz járt. Legalább van apropójuk jól érezniük magukat. Aztán megcsipedik egymás orrát. Ez fáj, viszont divatos nyomokat hagy az ember arcán.
Képzeld el, hogy akárhová mész, ők intézik a hivatalos ügyeidet, a suliban ők osztályoznak téged, a munkahelyeden ők osztogatják a parancsokat. Pillanatnyi szeszélyeik függvényében. Olyan tanárok tanítanak, akik szerinted a saját vizsgájukon sem mennének át, ha rendesen osztályoznának, mint ahogyan egyébként nem. Olyan embereknek dolgozol, akik munkáját kétszer olyan hatékonyan el tudnád látni; de arról ne is álmodj hogy segítő szándékkal tippeket adsz nekik. Neked is jobb lenne, és egyébként nekik is, kivéve hogy nem ez történne, csak kirúgatnád magad. Ezt a világot képzeld el. Ebben élek én, minden egyes nap… A különbség csupán annyi, hogy valódi szereplők IQ-ja meg van növelve legalább harminccal. Hogy hogy viselem ezt az egészet? Többnyire kínos mosollyal… Hébe-hóba blogbejegyzéssel.
